Alfred Maria Willner és Robert Bodanczky szövege nyomán írták: Békeffi István és Kellér Dezső
Verseit írták: Gábor Andor és Szenes Iván

Váradi Katalin karmester, a fővárosi operettszínház sok száz nagysikerű előadásának dirigense így határozza meg az operett műfaját: szép emberek szép ruhában szépen énekelnek. E játékos megfogalmazásnál persze jóval többről van szó: az operett igazi színház, átélhető konfliktusokkal,sok humorral, fülbemászó muzsikával, látványos táncokkal. Egy letűnt világot jelenít meg, de cselekményét örök emberi problémák gördítik a kötelezően pozitív végkifejlet irányába. A főtéma természetesen a szerelem. A műfaj egyik legnagyobb komponistája, Lehár Ferenc négy évvel A víg özvegy után komponálta Luxemburg grófja című új darabját, melyet egy kritikus egyenesen erotikus operettnek titulált. A művet a pár hónappal korábbi bécsi világpremier után százöt esztendeje mutatták be a magyar fővárosban, óriási sikerrel.

Lehár maga így fogalmazta meg a műfajjal kapcsolatos elveit: „A zenekedvelő bécsiek felüdülést várnak az operettől a mindennapi fáradozásuk után, nem pedig mély problémákat. Azt az örömöt várják tőle, amely elfog minden jó kedélyű, ártatlan lelkű embert, ha kellemes muzsika cseng a fülébe, s annak ritmusa hasonló rezdüléseket kelt lelkében is… Az operettszerző nem írhat spekulatív, lélekmarcangoló zenét; egyszerűnek, népiesnek kell maradnia. Ez bizony nehéz – nehezebb, mint általában hinnők. Nem szabad többet akarnia, mint azt, hogy operettszerző legyen, ám óvakodnia kell a banalitástól és nem szabad csorbát ejtenie muzsikusi méltóságán.”