Hétfő-Vasárnap: 10:00-18:00 +36 28 / kattintson

Jegyvásárlás

HU EN
Királyi Kastély

Jegyvásárlás

Person


Ágnes Kristófi

Ágnes Kristófi

Kristófi Ágnes 1973-ban született az erdélyi művészi körökben jól ismert nagyváradi képzőművész házaspár tízedik gyermekeként. Zenei tanulmányait szülővárosában kezdte, majd Budapesten folytatta, ahol a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen 1999-ben orgonaművész-tanári diplomát szerzett. Hangszeres tanulmányaival egy időben kezdett magánéneket tanulni, énekkurzusokon részt venni. 2008 óta a Nemzeti Énekkar tagja, ahol…

 Fortsæt

Nuværende programmer


Der er p.t. ingen forestillinger

Kristófi Ágnes 1973-ban született az erdélyi művészi körökben jól ismert nagyváradi képzőművész házaspár tízedik gyermekeként. Zenei tanulmányait szülővárosában kezdte, majd Budapesten folytatta, ahol a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen 1999-ben orgonaművész-tanári diplomát szerzett. Hangszeres tanulmányaival egy időben kezdett magánéneket tanulni, énekkurzusokon részt venni. 2008 óta a Nemzeti Énekkar tagja, ahol szólóénekesként is gyakran közreműködik. Repertoárjában barokk, klasszikus, romantikus és huszadik századi dalok, áriák egyaránt szerepelnek.

Richard Strauss: A béke napja - opera Richard Strauss: Daphné - opera

Richard Strauss: A béke napja - opera Richard Strauss: Daphné - opera

Nemzeti Filharmonikusok
  • Énekművész

Anbefalinger


Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.



Hírlevél feliratkozás - aktuális programkínálatunk

Kövessen bennünket a közösségi médiában!

Nyitvatartás

H-V: 10:00 - 18:00


Kapcsolat

Telefonszám: +36 28 / kattintson
E-mail cím: kattintson

              Sisi  European Royal Residences